"A kerek asztal hülyéi"
Para-Kovács Imre
Para-Kovács Imre
Ettől a nemzeti blamától a jóisten se ment meg minket. A választók torkán is úgy csusszan le, mint a fokhagymás zsemlyegombóc szósszal. Az ellenzék már meg sem mukkan. Beletörődtünk, elfáradtunk, ami példázza: legszebb álmaink megvalósíthatók, ha kitartóan mondják, sulykolják, gyömöszölik, préselik, nyomják a fejünkbe őket. A 2004-ben indult történet az úgynevezett határon túliak szavazati jogáról – népszavazás ide, érvek tömkelege oda – a végkifejlethez közelít. Csak néhány apró, súlyponti módosítás hiányzik még, és az új választási törvény.
Áder Jánosák kétféle megoldás között ingadoznak. A csíkszeredai székely választópolgárnak három év múlva lesz fél, azaz egyketted szavazata: pártlistára voksolhat, ha veszi a fáradságot és átrándul hétvégére Debrecenbe, egyéni jelöltekre azonban nem. Kövér László, a parlament gondterhelt ura óvatosabb. Ő tartózkodna attól, hogy elcsatolt véreinket behúzzák a csőbe, a magyar belpolitika útvesztőibe. Helyi (erdélyi) erőkből állítana független „rendes magyar embereket”, akik Pesten képviselnék a román joghatóság alá tartozó, helyben adózó bözödfalviakat. De ebben sem lenne köszönet. Nyolc „egyszerre mozduló” vendégképviselő szoros választási befutó esetén a főhatalomról is dönthet.
Eszeveszett licit indulhat egy tucat aranykezű megélhetési magyarért. Elképesztő szimpátia övezi majd a mérleg nyelvéül szolgáló kárpáti „belénk-szavazókat”, ha a vesztes úgy látja, kiüttetik kezükből a győzelem. De a baj ennél is nagyobb. Mi lesz a passzív választójoggal? Az uniós alkotmányok – általában minden demokratikus jogrend – szerint, aki választhat, választható is. Szinte látjuk is Tőkés püspökünket, a váradi egyházmegye főemberét, a brüsszeli uniós képviselőt, a romániai politika exponensét, a magyar Országgyűlés megválasztott tagját, esetleg Magyarország miniszterelnök-jelöltjét (miért ne?), a bukaresti kormányzati tényezőt. A feladat bonyolult, de jó szervezéssel kivitelezhető.
Tőkés püspök a Kárpátok Sólyma itt köröz a világban, magasan fölöttünk és a nemzetek fölött. A végén kilőjük az űrbe.
2 Comments

Tokes Puspok a Karpatok “geniusza”!
a Romaniai Felkeleskor meglehetosen eros hangnemben tett Magyar ellenes kijelenteseket Marosvasarhelyen!!
erdekes hogy ezt bezzeg mindenki besoporte a tortenelem szonyege ala!!
Tokes Puspok a Karpatok “geniusza”!
a Romaniai Felkeleskor meglehetosen eros hangnemben tett Magyar ellenes kijelenteseket Marosvasarhelyen!!
erdekes hogy ezt bezzeg mindenki besoporte a tortenelem szonyege ala!!
+1